Szüreti fesztivál (szüreti szokások, mustkészítés, borkészítés)

  • Helyszín: Kastély és környéke
  • Időpont: 2021. szeptember 18. 
  • Pályázati forrás: TOP-5.3.1-16-CS1-2017-00015 „A helyi identitás és kohézió erősítése Szegváron és Derekegyházon”

A résztvevőket köszöntötte, Vajda Gabriella, a TOP-5.3.1-16-CS1-2017-00015 pályázat konzorciumi tagjának a Tűzköves Alapítványnak az elnöke. Ezt követően Andrási Elemér plébános úr köszöntője következett, aki megáldotta és megszentelte az új bort.

A rendezvény megszervezésének elsődleges szempontja, hogy a hagyományosan megrendezett őszi fesztivál új köntösben, az eddigiektől megváltozott tartalommal teljen.

A különböző civil közösségek, már előző nap szorgosan készülődtek, azaz sütöttek a rendezvényre. Az egyik klub barátfülét, a másik palacsintát, de meg lehetett kóstolni a helyben készült tócsnit is. A helyi civil szervezetek és informális közösségek aktivizálásával szerveződött a program. A tervezést több alkalommal is egyeztetés előzte meg, mely lehetőséget teremtett arra, hogy minél szélesebb körben a lakosok ötleteit és javaslatait beépítsék a tervezésbe. A helyszínen helyi és környékbeli borászok kínálták finom boraikat.

A koBORjó futás több generáció számára lett meghirdetve, az életkornak megfelelő futótávolságot figyelembe véve, 4 és 7, 5 km es távot lehetett teljesíteni.

A szervezés terén nagyon sokszínű, változatos és élményekben gazdag kínálat mutatkozott.

A rendezvény beharangozása több csatornán keresztül történt meg, a közösségi média felületein sok emberhez eljutott az információ.

A Bazsa Mári népdalkör igazi alkalomhoz illő szüreti népdalokat énekelt, így alapozva meg a hangulatot. Többen csatlakoztak hozzájuk, hiszen sokak számára ismerősnek hangzottak kedvenc dalaink. Maradva a zenei stílusnál Nótás Jana nótái következtek, akit mindenki ismer a településen, igazi helyi felfedezett személy. A sort a „Magyar Nóta” klub dalai folytatták, mely szintén szórakoztató volt a közönség számára.

Ezt követően generációváltás történt, hiszen az legkisebbek azaz, az óvodások műsora következett, szintén a szüreti témát felelevenítve és feldolgozva.

Mindeközben bárki kipróbálhatta a mustkészítés fortélyait, és meg is kóstolhatták az éltető és finom nedűt. A mustkészítés a település hagyományőrzéséhez szorosan kapcsolódik, hiszen két évvel ezelőtt szőlőtörténeti kiállítás keretében már „körbejártuk” a témát, úgymint szőlőtermesztés története, volt kiállítás és számos helyi érdekesség, specialitás került a köztudatba (lásd. 2019. október).

Nem lehet nélkülözni egyetlen települési rendezvényről sem a helyi néptáncosokat (Dobbantó), olyan elementáris erővel táncolnak, hogy minden résztvevő büszkeségévé válik az összetartozás, a hagyományápolás ezen példáján és egyébként is, ilyenkor nagyon jó érzés „Szegvárinak” lenni. A nagy múltú együttes 1964 óta öregbíti a település hírnevét.

Ezt követte a helyi karate egyesület, akik rendkívül sikeresek a sport területén, majd a”Ludas Matyi” előadás következett.

A színpadra Kabai Alex lépett, majd Csocsesz szórakoztatta a nagyérdeműt. Ezután már az oldottabb hangulatban a zenefelelősöké volt az érdem, hogy mindenki jól érezze magát, ehhez járult hozzá Hamvai PG. és DJ: lennart.

Összességében kiváló rendezvény szórakoztatta az érdeklődő helyi és nem helyi lakosokat, majd Hortobágyi Gyula showmester „kifulladásig” biztosította a talpalávalót.