Szociális dolgozóinkat köszöntöttük
November 12-én, a szociális munka napján azok előtt hajtunk fejet, akik az év minden napján szociális szolgálatot teljesítenek. Sokféle feladatban és helyzetben számíthatunk rájuk. Mindannyian tudjuk, hogy napjainkban minden korábbinál nagyobb szükség van rájuk, a tudásukra és a tapasztalatukra, a munkabírásukra.
Ezen alkalomból Szabó Tibor György polgármester köszöntötte a Szegvári Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény munkatársait:
„Szociális munkásnak lenni nem csupán egy foglalkozás, a Ti munkátok a legmagasztosabb emberi értékről szól: támaszt nyújtani azoknak, akik elbizonytalanodnak, támogatást adni azoknak, akik elvesztek, reményt hozni oda, ahol talán már nem is maradt.
Ti előítélet nélkül látjátok el az emberi testbe zárt magányt, az elszigeteltséget, a betegséget vagy épp a függőséget, egyben tisztelettel gondozzátok és segítitek a rátok bízottakat. És nem csak a rászorulóknak segítetek, de a hozzátartozóknak is, így tágabb értelemben még több szegvárinak.
A Ti munkátok ritkán látványos, nem hangos, de annál inkább érezhető. Szolgálatotokban jelen van az önzetlen odafordulás és a valódi jobbító szándék, így a legelesettebbek is érzik, hogy valaki mellettük áll, segíteni akar, és hisz bennük.
Ti, mint szociális dolgozók nem csupán munkát végeztek: cselekedeteitek formálják közösségünket, erősítik annak szöveteit és emberibbé, szolidárisabbá teszik a világot. Sokszor úgy gondoskodtok, segítetek, járultok hozzá életek méltóságához, helyreállításához és gyógyulásához, hogy a hétköznapi ember számára láthatatlanok maradtok, ezért számomra és minden szegvári polgár számára Ti vagytok a csendes hősök.”