Nagymágocsot is bevette az FC Szegvár

504

A szezon első idegenben vívott mérkőzését is megnyerte a szegvári focicsapat Nagymágocson. Ifj. Bagi Endre duplájával és Puhala Krisztián találatával 3-2-re sikerült győzni a mágocsi sporttelepen.

Vigh János csapatvezető: Eléggé furcsa mérkőzés volt, mert a 20. percig száraz volt a pálya. Addig nekünk voltak ugyan a veszélyesebb helyzeteink, de kiegyenlített volt a játék. Ahogy az esőtől csúszósabb lett a talaj, egy gólhelyzetben kapura törő játékosunkat lerántottak, így a jogos kiállítást követően emberelőnybe kerültünk. Ezután nem sokkal sikerült megszerezni a vezetést, de a hazai csapat egy rossz szituációból még az első félidőben egyenlíteni tudott. A második félidő derekán 2 perc alatt két gólt is szereztünk, de a 78. percben egy gólra feljött a Nagymágocs. A mérkőzés vége nagyon szoros volt, mert a hazaiak mindent egy lapra feltéve rohamoztak. Az egyik legnehezebb meccsünk volt, örültünk, hogy vége lett. Reméljük, a hétvégén is folytatódik a sorozatunk. Köszönjük a Nagymágocsra ellátogató szurkolóinknak, hogy az esős időben is végig buzdították a csapatunkat.

Nagymágocs SE-FC Szegvár 2-3 (1-1)

Nagymágocs, Sportpálya: 200 néző

Vezette: Huszka Ákos

Asszisztensek: Fröhlich Gábor Martin, Horváth Norbert

FC Szegvár: Gyóni Krisztián – Szűcs László, Lakatos Adrián, Biácsi Bendegúz, Bánfi Benedek, – Nagy Roland (Bereczki Bence 80’), Bihari Tamás, id. Bagi Endre (Piti Gergő 78’), Fábrik Martin (Bihari Gábor 81’) – Puhala Krisztián, ifj. Bagi Endre (Horváth Kristóf 75’)

Nagymágocs SE: Papp – Takács Balázs, Takács Ákos, Czibulya, Erdélyi, Orosz, Varga Máté (Lakatos), Virágh, Varga Dániel (Gelemboczki, Csontos), Farkas (Szabó), Molnár

Gólszerzők: Czibulya 42’, Erdélyi 78’, ill. ifj. Bagi 39’, 69’, Puhala 67’

Sárga lap: -, ill. Nagy 44’, ifj. Bagi 66’, Bánfi 73’

Kiállítva: Takács Balázs 32’, ill. senki

A Szegvár október 5-én, szombaton 15 órakor fogadja a Nagymágocsot szintén legyőző Eperjest. A mérkőzésre a belépés díjtalan, a büfét az ÁSZ Söröző üzemelteti.