Magyar csoda Angliában

32

A magyar labdarúgó válogatott 1953. november 25. óta először győzte le az angol nemzeti válogatottat saját hazájában. Az 1953-as londoni 6:3 az évszázad mérkőzéseként vonult be a futball történelem könyvébe. Azon a mérkőzésen játszott az Aranycsapat a legendás Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor összeállításban.

Június 14-én a Nemzetek Ligája legmagasabb osztályában Wolverhamptonban a Molineux stadionban történelmi csapást mért a magyar csapat Angliára, hiszen a Sallai Roland kettő, Nagy Zsolt és Gazdag Dániel egy-egy góljával 4:0 arányban elért győzelem olyan súlyos vereség az angolok számára, amelyre legutóbb 94 évvel ezelőtt volt példa. A magyar csapat ráadásul győzelmével jelenleg vezeti a csoportot az egyaránt négyszeres világbajnok németek és olaszok valamint az oda-vissza megvert világbajnok, a legutóbbi EB-n ezüstérmes angolok előtt.

A magyar csapat egy emberként küzdött és leckét adott alázatból a Premier League sztárjaiból álló ellenfélnek. Szalai Ádám csapatkapitány szerint extra motivációt jelentett a játékosoknak, hogy az angol szurkolók nem tisztelték a magyar himnuszt, de a magyar szurkolók nem ültek fel a provokációnak és sportszerűen szurkoltak csapatunknak. Az angol drukkerek „rasszista bunkók, tudjátok hol a helyetek” rigmust skandáltak a himnuszunk elején és ki is fütyülték azt. A mérkőzésen azonban hatalmas küzdő szellemmel, fáradságot nem ismerve, bátor oroszlánként harcoltak a játékosok. A jól felépített taktikát végig betartva, hatékony futballal, szemre is tetszetős játékkal a helyzeteket kihasználva „felnégyeltük” az angolokat. Aki látta, biztos soha nem felejti. Aki nem látta, nézze meg! Felemelő érzés. Olyan, mint amikor magyar olimpiai aranyat szurkolhat végig az ember. A mérkőzést a helyszínen megtekintő magyar miniszterelnök a csapatkapitány kérésére az öltözőben személyesen gratulált a játékosoknak, ahol elmondása szerint leírhatatlan volt a hangulat.

Ki kell emelni a siker letéteményesei közül mindenképpen Marco Rossit a magyar szövetségi kapitányt, aki remekül felkészítette a csapatot a mérkőzésre, de összességében is 10 nap leforgása alatt 4 olyan meccset vívott a válogatott, amelyek egyikén sem volt okunk szégyenkezni. Rossi hazájában játékosként játszott az olasz első osztályban, de edzőként csupán a harmadosztályban jutott kispadhoz, amikor kapcsolatai révén George F. Hemingway tulajdonos kinevezte a Budapest Honvéd vezetőedzőjévé. Óriási meglepetésre a Honvéd 2017-ben 24 év után újra megnyerte a bajnokságot Rossi vezetésével. Volt szerencsém Kispest szurkolóként 2017. május 27-én a Bozsik stadion északi kanyarjában kiszurkolni a Videoton 1:0-ás legyőzését, amely így a bajnoki aranyat jelentette a Honvédnak. Akkor még csak a Kispest drukkerek, de már a magasba dobálták az olasz trénert. Rossi később szövetségi kapitányként kivezette a válogatottat a részben hazai rendezésű Európa bajnokságra, ahol kis híján továbbjutottunk egy bitang erős csoportból.

A válogatott keretében két Csongrád megyei játékos is helyet kapott, a forráskúti Ádám Martin az angolok ellen a 68. percben beállva 12 perc alatt 2 gólpasszt osztott ki, míg a hódmezővásárhelyi Kecskés Ákos a kispadról nézte végig az összecsapást. Ádám Martint a szülei hordták át focizni Bordányba, Kecskés Ákost pedig édesapja vitte mindig Szegedre, közös bennük, hogy mindketten megfordultak a szegedi Tisza Volán SC utánpótlás csapataiban. Kecskés Ákossal volt szerencsém egy kispályás tornán egy csapatban játszanom, ahol egy céltudatos, alázatos, profi szemléletű srácot ismerhettem meg a személyében.

A válogatott megmutatta, hogy milyen eredményre képes a magyar, ha nem a széthúzás, az irigység vagy a rosszindulat vezérli, hanem az összefogás, a bajtársiasság és az alázat. Példát mutattak mindannyiunknak. Mindenestre szerénynek kell maradni, mert van hova fejlődnünk. Világbajnokságon legutóbb 1986-ban, a rossz emlékű mexikói VB-n járt a csapat, azóta mindig elbuktuk a selejtezőket. A magyar klubcsapatok pedig nem szokták túlélni az őszt, nagy részük általában már szeptemberben kiseik a nemzetközi kupákból. Reménnyel tölt el azonban bennünket, hogy ilyen meccseket látva minél több gyerkőc kezd el focizni, és belerúgva a labdába örökre megszereti ezt a gyönyörű sportot. Bízunk abban is, hogy előbb-utóbb feltűnik egy szegvári tehetség is, akinek a szegváriak külön is szurkolhatnak majd. Hajrá magyarok, hajrá Szegvár!

dr. Szecskó Tamás, jegyző