Helyreigazítás az útfelújítás kapcsán

2 209

Gémes László (Szegvár volt polgármestere, jelenleg a megyei közgyűlés elnöke) Facebook posztjában valótlanul állítja, hogy a héten elkezdődött útfelújítás esetében műszaki tartalmat csökkentett a jelenlegi Önkormányzat. (A Facebook poszt alatti hozzászólásban többen is azt sérelmezik, hogy sokkal keskenyebb lett az új aszfalt.)

A Batthyány és Kórógy utca felújítási terveit még 2019 augusztusában Gémes László irányítása alatt rendelte meg az Önkormányzat. A tervekben mind a két utca tervezett felújítandó szélességénél 3,0 méter szerepel.

2020-ban a Magyar Falu Program pályázatra ezeket a kész terveket adta be az Önkormányzat az érintett utcákra. (Lásd lentebb az útépítési tervdokumentáció ezen részeit.)

A tények makacs dolgok és önmagukért beszélnek.

Az útfelújítási projektet a Magyar Falu Program forrásából finanszíroztuk – Farkas Sándor Agrárminiszter-helyettes, országgyűlési képviselő segítségével. Farkas Sándor mindig meghívja Szegvár polgármesterét az polgármesteri egyeztető értekezletekre, ahol a polgármesterek megbeszélhetik, hogy milyen tervezett fejlesztéseket szeretnének megvalósítani. Egy ilyen értekezlet során került pont erre az útfelújítási projektre is.

Ezúton köszönjük Farkas Sándor képviselő közreműködését!