Győzelemmel kezdett a Szegvár

923

Újra labdarúgó bajnoki mérkőzést rendeztek a szegvári sportpályán. A Csongrád-Csanád Vármegyei IV. osztály Tisza-Maros csoportjának 1. fordulójában a Kiszombor KSK csapatát fogadta az FC Szegvár. Az újjáalakult szegvári csapat Puhala Krisztián 29. percben szerzett góljával már az első félidőben megszerezte a vezetést. Bagi Endre 49. percben 2 gólosra növelte a hazai csapat előnyét. Két perc múlva szépített ugyan a Kiszombor, de Bánfi Benedek a 61. percben találatával mindent eldöntött. Örömteli a sikerben, hogy három 16 éven aluli ifjonc: Horváth Kristóf, Csikós Márk Marcell és Szatmári Egon Virgil is bemutatkozott a mérkőzésen a szegvári felnőtt csapatban.

Vigh János edző: Csapatunk tele fiatallal nagyon lelkesen és célratörően játszott. 18 fős keretünk megfelelő létszámot biztosított a mérkőzésre. Az első félidőben a kapusunk kétszer is bravúrral hárított, szerencsénk is volt, de az összkép alapján megérdemelt győzelmet arattunk. Még több gólt is szerezhettünk volna. Köszönjük a szépszámú közönségnek a bíztatást.

Szegvár, Sportpálya: 200 néző

Vezette: Czombos Zoltán

Asszisztensek: Viskovivcs László, Kármán Attila

FC Szegvár: Gyóni Krisztián – Szűcs László, Lakatos Adrián, Ba Ákos, Bánfi Benedek (Csikós Márk Marcell 90’) – Fábrik Martin (Horváth Kristóf 60’), Bihari Tamás (Bihari Gábor 70’), id. Bagi Endre, ifj. Bagi Endre (Biácsi Bendegúz 82’) – Puhala Krisztián (Szatmári Egon Virgil 92’), Nagy Roland (Szabó János 46’)

Kiszombor KSK: Kókai, Bernáth Csaba, Cseh, Kovács, Gyenes, Kórász Imre (Botlik), Kórász Gábor, Mészáros, Bernáth Alex, Naszradi (Fabók), Kormos  

Gólszerzők: Puhala 29’, ifj. Bagi 49’, Bánfi 61’, ill. Mészáros 51’

Sárga lap: Nagy 47’, ill. Cseh 47’

A Szegvár szeptember 14-én szombaton 16:30-kor fogadja a szegvári sportpályán a Kübekháza csapatát. A belépés díjtalan. A büfét az ÁSZ Söröző üzemelteti.