
    KEZDŐLAP

    KÖZSÉGISMERTETŐ

    SZENNYVÍZ-BERUHÁZÁS

    KÉPGALÉRIA

    MÚZEUM

    KÖNYVTÁR

    MŰVELŐDÉSI HÁZ

    FALUFEJLESZTŐ KFT.

    TÉRKÉP

    KURCA TV

    FALUÚJSÁG

    SIKERES PÁLYÁZATOK

    TURIZMUS

    RENDEZVÉNYNAPTÁR

    CIVIL SZERVEZETEK

    POLGÁRŐRSÉG

    KAPCSOLAT


    LEGFRISSEBB
_______________________
|
|
Turizmus

Aktív pihenés szabadidősport programok Szegváron
  (a kiadvány terveit Almássy Csaba készítette)
Községismertető
Szegvár település Csongrád megyében, Szentestől délre, attól 8 km távolságra fekszik.
Északon Szentes, keleten Derekegyház, délen Mindszent, nyugaton pedig a Tisza folyó határolja.
A nagyközség 8622 hektáron terül el, melyből 1179 hektár a belterület, 5454 hektár a szántó.
Rendelkezik még a település erdővel, legelővel, kismértékben nádassal, gyümölcsössel.
Szegvár ősrégi település, mely az ie. 4450-től folyamatosan lakott.
Területünkön gótok, hunok, gepidák is éltek, egészen a honfoglalásig.
Az Árpád korban négy falu létezett itt. A XVIII. században olyan mértékű fejlődés történt a faluban,
hogy Csongrád vármegye székhelyeként működött 1776-tól 1783-ig.
Lakosainak száma igen változó volt. Az 1960-as 7000 lakosú települést ma már
csak 4987 fő lakja. A migráció nem jellemző.
A település vallásos érzelmű lakóinak 90%-a római katolikus, míg a fennmaradó 10% református.
Mindkét felekezetnek műemléki jelentőségű saját temploma van, ahol rendszeresen tartanak istentiszteleteket.
Szegvárnak belföldön nincs testvértelepülése, külföldön a lengyelországi Lewin Brzeski városkával van testvérkapcsolata.
Gazdasági bázis
A nagyközség összterületének mintegy 63 %-a szántó terület, jelentős arányt képvisel az igen jó minőségű szántó.
Így a lakosság túlnyomó többsége a mezőgazdaságból él
A gazdasági szervezetek is a mezőgazdaságra alapozzák működésüket.
A korábbi termelőszövetkezet helyett jelenleg két kft. üzemel, melyek fő profilja a következő:
növénytermesztés, korai és hajtatott zöldségtermesztés, szarvasmarha-tenyésztés, ehhez kapcsolódva a tejtermelés.
A foglalkoztatott létszám lényegesen kevesebb, mint a termelőszövetkezet idejében.
Napjainkban nagyközségünkben az iparnak már nincs kitüntetett szerepe. A Kenderfonó és Zsineggyártó Kft.,
a Konfekció Kft. és a Béres Munkavédelem Kft. foglalkoztat munkásokat.
Egy jelentős pénzintézetnek központja nagyközségünk, ugyanis a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezetnek
a környező nagyvárosokban és falvakban is vannak kirendeltségei.
Az 1990-es évektől a munkanélkülivé váltak jelentős része magánvállalkozásba kezdett,
melyek több-kevesebb sikerrel a helyi lakosság ellátására rendezkedtek be. Az egyéni vállalkozók a
hagyományos szakmákon kívül (lakatos, asztalos, teherfuvarozó) a kereskedelmi és szolgáltatási
szférában oszlanak meg.
Infrastruktúra
Szegvárt a "Vizek falvának" is nevezik, mivel két folyó: a Kurca és a Kórógy ér is keresztül
folyik rajta, a Tisza pedig a falu határában kanyarog. Természetes tava is van a nagyközség
központjában: a Kórógy és a falu határában: a Lándor-tó, melyek horgászásra kiválóan alkalmasak.
Parti növényzetben, állatvilágban gazdag a folyók és a tavak partjai.
A község központját parkok díszítik. A környezet szépítése, megóvása terén rengeteg
tennivalónk van, mely munkálatok zászlóvivője az 1999. decemberében megalakult Szegvári
Faluvédő és Szépítő Közhasznú Egyesület.
A belterületi utak hossza 33 km, melyből 30 km a kiépített, és 3 km a földes.
|
|


|