cím: 6635 Szegvár, Régiposta utca. 1.
telefon és faxszám: 06 20 442 7374
szervezet típusa: egyesület
alapítás éve: 1993
működési terület: települési
tevékenységi terület: szakmai, gazdasági érdekképviselet
címe: 6635 Szegvár, Kossuth Lajos utca 12.
telefon: 06 30 465 5436
szervezet létesítő okiratában foglalt céljai, tevékenységei:
bevételi forrás: tagdíj, pályázati támogatás
A Szegvári Gazdakör Szegvár településen önállóan gazdálkodó őstermelők, agrárvállalkozók és egyéb, a mezőgazdaságot hivatásszerűen, vagy kiegészítő tevékenységként művelő gazdálkodók alkotta egyesület. A gazdakör kétheti rendszerességgel tart egyesületi ülést, melynek során a tagokat foglalkoztató eseményekről cserélnek véleményt, valamint megvitatják az aktuális szakmai kérdéseket. Évente több alkalommal szerveznek szakmai napokat, ahová az ország egész területéről hívnak növénytermesztés, állattenyésztés, illetve egyéb társszervezetek szakemberei közül előadókat – Agrárkamarai szakoktatók, tápanyagutánpótlási- és vegyszerek forgalmazói, vetőmag-kereskedők, bio- és energianövények termesztésével foglalkozó más gazdálkodók, stb. -, hogy a mások által használt termelési módszereket, technológiákat megismerjék
cím: 6635 Szegvár, Szabadság tér 2.
telefon és faxszám: 63/364-800
szervezet típusa: egyesület
alapítás éve: 1996
működési terület: megyei
tevékenységi terület: közbiztonság védelme
címe: 6635 Szegvár, Mindszenti út 104.
telefon: 06 30 390 8505
szervezet létesítő okiratában foglalt céljai, tevékenységei:
bevételi forrás: tagdíj, támogatás
A polgárőrség folyamatos kötelezettségei a következők, illetve ezek szerepelnek az idei munkatervben is.
Ide tartozik:
cím: 6635 Szegvár, Templom u. 2.
telefon és faxszám: 63/364-831
szervezet típusa: egyesület
alapítás éve: 1996
működési terület: települési
tevékenységi terület: sport, szabadidő
telefon: 63/364 831
regionális, országos hálózati tagság: Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség
Magyar Diáksport Szövetség
szervezet létesítő okiratában foglalt céljai, tevékenységei:
bevételi forrás: tagdíj, SZJA 1%, egyéni juttatás, pályázati támogatás
Az egyesület tagjai az általános iskola tanulói, valamint a sportot szerető, a gyerekek egészséges fejlődését figyelemmel kísérő felnőttek, akik pártoló tagjai az egyesületnek. Az egyesület célja a mindennapos testedzés, a mozgási lehetőség biztosítása a tanulóifjúság számára.
Az alsó tagozatosok a sportjáték foglalkozásokon vehetnek részt. Itt játékos formában megismerkedhetnek a különböző sportágakkal, illetve benevezhetnek az alsós sportversenyekre.
A felsőben tanító testnevelés szakos és a sportot szerető tanárok vezetésével a tanulók futballozhatnak, tornázhatnak, röplabdázhatnak. A torna sportágat népszerűsíti, hogy az idén 15. alkalommal rendeztük meg a meghívásos tornaversenyünket, amire az ország különböző iskoláiból általában 15-30 csapat jön el.
Egyesülete
cím: 6635 Szegvár, Szabadság tér 2.
telefon és faxszám: 63/363 800
szervezet típusa: egyesület
alapítás éve: 1989
működési terület: települési
tevékenységi terület: polgárvédelem, katasztrófa-elhárítás, tűzoltás
Képviselő neve: Koválcsik Sándor
címe: 6635 Szegvár, Régiposta u. 9.
telefon: 63/ 364-611
regionális, országos hálózati tagság: Csongrád Megyei Tűzoltó Szövetség
szervezet létesítő okiratában foglalt céljai, tevékenységei:
bevételi forrás: tagdíj, pályázati támogatás, lakossági felajánlás
A megnövekedő tűzesetek megfékezésére már 1870-ben megalakult a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség, hogy megszervezze minden településen az önkéntes tűzoltóságok létrehozását. A Tűzoltó Szövetség első elnöke a pesti tűzoltók parancsnoka, gróf Széchenyi Ödön, aki sokat tett a tűzoltóságok megszervezéséért.
1911-ben, illetve azt megelőzően 18 évi tűzmegelőzési szervezet hiányának felismerése után Szegváron is rájöttek az emberek, ha az általuk létrehozott javakat meg akarják védeni a tűztől, akkor az a legjobb megoldás, ha önkéntes tűzoltó egyesületet alapítanak. A jól szervezett önkéntes tűzoltó egyesület kiképzett, alkalmas és begyakorolt egyénekkel jelentős munkát tud végezni bármilyen községet érő katasztrófa esetén.
Az egyesület működési feltétele biztosítva van. Az önkéntes tűzoltók 1/3 része fiatal, 1/3 része középkorú, 1/3 része nyugdíjas.
Az önkéntes tűzoltók kiképzési terv szerint tartanak havi egy alkalommal foglalkoztatást.
cím: 6635 Szegvár, Szabadság tér 2.
telefon és faxszám: 63/364-800
szervezet típusa: közalapítvány
alapítás éve: 1998
működési terület: települési
tevékenységi terület: település- és közösségfejlesztés
címe: 6635 Szegvár, Kontra u. 95.
telefon: 06 30 467 2159
szervezet létesítő okiratában foglalt céljai, tevékenységei:
A Közalapítvány politika mentes, pártoktól független, társadalmi közhasznú szervezet. A Közalapítvány szervezete: kuratórium és az elnök. A Kuratórium szükség szerint, de legalább évente 1 alkalommal ülésezik. A Közalapítványnál 3 tagú Felügyelő Bizottság működik.
cím: 6635 Szegvár, Régiposta 1.
szervezet típusa: egyesület
alapítás éve: 2004
működési terület: települési
tevékenységi terület: település- és közösségfejlesztés
Képviselő neve: Puskásné Halál Ágnes
címe: 6635 Szegvár, Mindszenti u. 55.
telefon: 06 30 405 5903
regionális, országos hálózati tagság: Közösségfejlesztők Egyesülete
szervezet létesítő okiratában foglalt céljai, tevékenységei:
bevételi forrás: tagdíj, adomány, tevékenységből származó bevétel, pályázati támogatás
A közösségfejlesztés kezdete három évre datálható Szegváron. Először 40 fő, majd a különböző akciók során 130-200 főt sikerült programjaikba bevonni. A célok között szerepel a lakosság kezdeményező és cselekvőképességének fokozása, valamint a civil szereplők összefogásának erősítése, szervezetfejlesztés, képzési módszerek és hatékonyságnövelés. A környezetvédelem területén elindították az un. Örökbefogadási akciókat, segítettek a parlagfű irtási akciók lebonyolításában, és ezen kívül még számos cselekvési programot elindítása fűződik az egyesület nevéhez. Így térségi konferencia, Szent-Iván éji civil nap szervezése, első szomszédsági vetélkedő és főzőverseny lebonyolítása.
cím: 6635 Szegvár, Rozmaring u. 4.
telefon és faxszám: 63/364 863
e-mail cím: kolaj@tanet.hu
szervezet típusa: alapítvány
alapítás éve: 1993
működési terület: települési
tevékenységi terület: kultúra, közművelődés
Képviselő neve: Kovács Lajos
címe: 6635 Szegvár, Puskin u. 10.
telefonszáma: 63/364-557
szervezet létesítő okiratában foglalt céljai, tevékenységei:
bevételi forrás: adomány, önkormányzati támogatás
1993-ban hozta létre négy szegvári magánszemély a Szegvári Napló c. havonta megjelenő községi tájékoztató kiadvány (újság) kiadására, a kiadás finanszírozására.
Ezt megelőzően 1988-ban jött létre a Szegvári Napló, azonban pénzügyileg kiegyensúlyozottan 1993 óta működik a szerkesztőség, készíti az újságot azóta is fáradhatatlanul.
Az alapítvány élén a három főből álló kuratórium áll, akik egyúttal az újság vezető szerkesztői is. A kuratórium a közvetlen szerkesztés mellett a gazdasági ügyeket is intézi, valamint bevonja a szerkesztésbe a külsős újságírókat, segítőket, szervezi az olvasóknak az egyéb programokat. Nevezetes programjaink voltak a gyermekfotós szépségversenyek, olvasói találkozók, az első falunapok megszervezése, az első jótékonysági bál megszervezése a lengyel árvízkárosultak megsegítésére, az első elszármazottak találkozójának a megszervezése.
A legfontosabb tevékenység mindig az újság megjelentetése volt, tulajdonképpen minden más rendezvény ezt a célt szolgálta. Ez sikerült is, mert 1988 óta nem maradt ki egyetlen lapszámuk sem, minden hónapban eljutott az olvasók kezébe a megkedvelt újságunk.
Mindez a szerkesztők önzetlen munkájának, az alapítvány kuratóriumának, és az olvasóknak köszönhető.
Nagy támogatóik mindig a lakosság- , az olvasók voltak.
Napjainkban már segítik ezt a tevékenységüket, mármint a nyilvánosság biztosítását, a lakosság tájékoztatását a Civil Tv és a Szegvár OnLine.
A kuratórium-szerkesztőség legfontosabb célja ezután is a lakosság megfelelő tájékoztatása, az önkormányzat segítése a demokratizmus és a nyílt társadalom kialakításában. Ehhez első fejlesztésük lesz a havonta kétszer megjelenő újság, melyet az év második felére terveznek.
cím: 6635 Szegvár, Hunyadi János u. 25.
telefon és faxszám: 63/ 364-833
szervezet típusa: alapítvány
alapítás éve: 1997
működési terület: települési
tevékenységi terület: oktatás, gyermek- és ifjúságvédelem
Képviselő neve: Rehákné Vígh Mária
címe: 6635 Szegvár, Arany J. u. 16.
telefon: 06 30 435 3086
a szervezet létesítő okiratában foglalt céljai, tevékenységei:
bevételi forrás: pályázat, egyéni felajánlások, SZJA 1%
5 tagú kuratórium működik. Az Alapítvány évente több alkalommal támogatja az óvoda gyermekcsoportját, papír-írószer, szakmai anyagok, eszközök, játékeszközök beszerzésének lehetőségével anyagi háttértől függő mértékben. Az Alapítvány törekszik a rászoruló családoknak támogatást nyújtani (karácsony, kirándulás, színházlátogatás költségeinek átvállalása).
cím: 6635 Szegvár, Széchenyi u. 9.
szervezet típusa: egyesület
alapítás éve: 2006
működési terület: települési
tevékenységi terület: sport, szabadidő
telefon: 06 30 406 7831
szervezet létesítő okiratában foglalt céljai, tevékenységei:
cím: 6635 Szegvár, Régiposta u. 1.
szervezet típusa: alapítvány
alapítás éve: 2000
működési terület: települési
tevékenységi terület: kultúra, hagyományápolás
Képviselő neve: Magyar Imréné Vígh Olga
címe: 6635 Szegvár, Kontra u. 34.
szervezet létesítő okiratában foglalt céljai, tevékenységei:
Az együttes működési céljai:
A magyar kultúra, a néphagyomány és az autentikus magyar néptánc anyanyelvi szintű ismerete, átörökítése, egymást segítő és megértő közösségek kialakításával, olyan formában, hogy a színpadi tánckultúra magas színvonalú képviselete, a színpadra feldolgozott táncok eredeti tánczene, dal és viseletanyag felhasználásával, tájegységekre, de némely esetekben településre lebontottan jelenjenek meg.
Feladat a hagyományőrzés, hagyományteremtés. Az eddigi folyamatos munka és annak eredményei legyenek követendők, hogy az utánunk következő nemzedékek is láthassanak, tanulhassanak a ma végzett hagyományápoló tevékenységből.
Ø 2001. Csongrád megye Közgyűlése ALKOTÓI DÍJ
Ø 2001. Lengyel-Magyar Baráti Társaság Emlékérme
Ø 2002. EUROLAND NÍVÓDÍJ
Ø 2002. Fesztiváldíj – SZARDÍNIA
Ø 2003. Országos koreográfiai verseny MÉTA FESZTIVÁL III. hely
cím: 6635 Szegvár, Régiposta u. 1.
telefon és faxszám: 63/364-816
szervezet típusa: egyesület
alapítás éve: 1998
működési terület: települési
tevékenységi terület: gyermek csereüdültetés
Képviselő neve: Tóth Lászlóné
címe: 6635 Szegvár, Kinizsi u. 49.
telefon: 63/364 831
szervezet létesítő okiratában foglalt céljai, tevékenységei:
bevételi forrás: tagdíj, önkormányzati támogatás, egyéni felajánlás
cím: 6635 Szegvár, Petőfi u. 14.
telefon és faxszám: 06 30 508 4345
e-mail cím: bokazol@t-online.hu
szervezet típusa: egyesület
alapítás éve: 2002
működési terület: települési
tevékenységi terület: sport, szabadidő
Képviselő neve: Bóka Zoltán
címe: Szegvár, Petőfi u. 14.
telefon: 63/ 364 552
regionális, országos hálózati tagság: Magyar Sakkszövetség
cím: 6635 Szegvár, Puskin u. 10.
telefon és faxszám: 06 30 545 9146
szervezet típusa: egyesület
alapítás éve: 2004
működési terület: települési
tevékenységi terület: idegenforgalom, hagyományápolás
bevételi forrás: tagdíj, pályázati támogatás
Célja a településen és környékén élő falusi turizmussal foglalkozó személyek összefogása és tevékenységük segítése.
A 13 fővel alakuló egyesületben jelenleg már 17 tag fizeti rendszeresen a tagdíjat.
A községi önkormányzat- és az NCA működési támogatása, valamint a befizetett tagdíj együttes összegének köszönhetően sikerült 2007-ben kiadni a tagok által üzemeltetett 52 férőhelyet ajánló, piacra vivő prospektust.
Ezen kívül a tagság összefogásával, munkálkodásával összeállították a településre és környékére szóló program-ajánlatot is.
A tagok jelentős része foglalkozik gasztro-turizmussal. Minden községi rendezvényen részt vesznek, sütnek, főznek, vendégül látnak.
További céljuk a község hírnevét elvinni távolabbra, részt venni turisztikai kiállításokon, vásárokban.
cím: 6635 Szegvár, Régiposta u. 1.
szervezet típusa: egyesület
alapítás éve: 2000
működési terület: települési
tevékenységi terület: hagyományápolás, településfejlesztés
Képviselő neve: Antal Péter
szervezet létesítő okiratában foglalt céljai, tevékenységei:
bevételi forrás: tagdíj, pályázati támogatás, SZJA 1%
A szervezet tervei között szerepel Milleniumi emlékpark építésének befejezése, lakóépületek felújítása, a népi építészeti értékek megőrzésének kiszélesítése, a még működő ártézi kutak védelme.
cím: 6635 Szegvár, Sport tér 5.
szervezet típusa: egyesület
alapítás éve: 1989
működési terület: települési
tevékenységi terület: sporttevékenység
Képviselő neve: Kádár György István
címe: 6635 Szegvár, Kinizsi u. 33.
telefon: 06 70 779 2958
szervezet létesítő okiratában foglalt céljai, tevékenységei:
bevételi forrás: tagdíj, egyéni juttatás, pályázati támogatás, rendezvények bevétele, gazdálkodási tevékenység nyeresége
cím: 6635 Szegvár, Szabadság tér 2.
telefon és faxszám: 63/364-800
szervezet típusa: közalapítvány
alapítás éve: 1992
működési terület: települési
tevékenységi terület: egészségügy
Képviselő neve: Nagy Sándorné
szervezet létesítő okiratában foglalt céljai, tevékenységei:
A Közalapítvány politikamentes, pártoktól független társadalmi közhasznú szervezet. A Kuratórium szükség szerinti gyakorisággal, de évente legalább egyszer ülésezik. A Közalapítvány kezelő szervezetének ellenőrzését 3 tagú Felügyelő Bizottság látja el.