SZEGVÁR NAGYKÖZSÉG HIVATALOS HONLAPJA 2012.02.05.
  ÖNKORMÁNYZAT
POLGÁRMESTERI HIVATAL
INTÉZMÉNYEINK
KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK
DOKUMENTUMTÁR

    KEZDŐLAP

    KÖZSÉGISMERTETŐ

    SZENNYVÍZ-BERUHÁZÁS

    KÉPGALÉRIA

    MÚZEUM

    KÖNYVTÁR

    MŰVELŐDÉSI HÁZ

    FALUFEJLESZTŐ KFT.

    TÉRKÉP

    KURCA TV

    FALUÚJSÁG

    SIKERES PÁLYÁZATOK

    TURIZMUS

    RENDEZVÉNYNAPTÁR

    CIVIL SZERVEZETEK

    POLGÁRŐRSÉG

    KAPCSOLAT




    LEGFRISSEBB
_______________________








Egy Kulturális hét krónikája


A kulturális héten készült képek megtekinthetők IDE KATTINTVA




Már hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Kulturális hét és az Alkotótábor a szegvári Művelődési ház és a Kultúrapártolók Körének megrendezésében, a volt vármegye házában. Mint minden évben, most is tartalmas programokkal várják a szervezők, az érdeklődőket.
Míg a délelőtti Alkotótábor a fiataloké, addig a délutáni programok már inkább a felnőtteknek kínálnak üdítő kikapcsolódást.

Június 20. vasárnap 17 óra Kastély

"8 terem, 8 fotós" Kiállítás megnyitó , nyolc meghívott dél-alföldi fotós anyagából, mely a Tábor ideje alatt megtekinthető.
Ünnepélyes tábornyitó
Benne: Hegyes Bertalan - Kis Violetta, és Kis Vencel - Bori Ildikó párosok táncbemutatója.



Június 20-án, 17 óra előtt már szállingóztak az elegánsan öltözött vendégek a Kastély dísztermébe. Az emeleti szobákban láthatók, annak a 8 fotósnak a kiállított munkái (Kiss Edina - Hódmezővásárhely, Michailovits Lehel - Szeged, Mikola Zoltán - Mártély, Molnár Bence - Hódmezővásárhely, Rácz Attila - New York/ Szegvár, Spissák Lajos - Hódmezővásárhely, Varga András - Hódmezővásárhely és Törköly József - Szeged), melyet a népes közönség nagy örömmel fogadott, és amely megtekinthető lesz egészen a Tábor végéig. Miután a vendégek kényelmesen elhelyezkedtek, vette kezdetét az ünnepélyes megnyitó. Az Alkotótábor és Kulturális hét főszervezője, Nagy Sándorné köszöntötte az egybegyűlteket, majd Szűcs Árpád, a tábor művészeti vezetője nyitotta meg magát az Alkotótábort, zöld utat engedve hétfő reggeltől az alkotni vágyó fiataloknak. A "8 terem, 8 fotós" címet viselő kiállítást R. Nagy Mihály, Szegvár alpolgármestere nyitotta meg. A hangulatot csak fokozta két páros táncbemutatója is: több ízben léptek a közönség elé. Hol forró tangót, hol feszes keringőt adva elő ejtették ámulatba a vendégeket, igazi nyarat varázsolva az esős júniusba. Az ünnepség végén az érdeklődök beszélgethettek magukkal a művészekkel is, akik igyekeztek minden kérdésre válaszolni. Az est zárásaként előkerültek a süteményes tányérok is, roskadásig megrakva finomabbnál-finomabb édességekkel, melyeket a Szépöregkor Nyugdíjas Egyesület sütött a jeles alkalomból. Így elmondható, hogy a kultúrára kiéhezett társaság nem csak szemre, gyomorra is jól lakott.

Június 21. hétfő 17 óra Kastély

"Néptanítók régen és ma" - a Tanítók délutánja.
Benne: 17 órától Vértes Judit író könyvbemutatója.
Szegvári Népfőiskola előadóinak találkozója.



Június 21. hétfő, reggel 9 óra. A gyermekek szépen lassan gyülekeznek, a Kastélyban. Van, aki baráttal jön, mást a szülő kísér, de akad olyan is, aki egyedül jön "alkotni". Fél órával később már vidám gyerekzsivajtól hangosak a termek. A földszinten Kun Rezső bácsi vezényletével tanulnak a gyerekek festészet-grafikát. Szintén a földszinten vette be az egyik termet a tűzzománcosok lelkes kis csapata, Barkos Bea szegedi képzőművész pártfogása alatt. A fafaragást már évek óta Kulbert Gyuritól tanulhatják az érdeklődők, míg a fotózás szerelmesei Rácz Attila, fotóstól leshetnek el trükköket. Finom ebéd várta a megpihenőket, majd újult erővel vetették bele magukat a képzőművészet már felsorolt irányzataiba. Lelkesen mutogatták a maguk által rajzolt, készített dolgokat szüleiknek, nagyszüleiknek. A gyerekeknek 3 órától nyitotta meg a kapuit a játszóház, melyen a Micimackó bábcsoporttal együtt rajzolhattak, színezhettek, hajtogathattak a kicsik.



Délután 17 órától ismét a felnőtteké volt a terep a Kastély dísztermében: " Néptanítók régen és ma" - című rendezvény keretein belül kívánták köszönteni a szervezők, Szegvár általános értelemben vett tanítóit. Vértes Judit író könyvbemutatójára is rengetegen voltak kíváncsiak, az est végén meg is vásárolhatták, alá is írathatták az érdeklődők a köteteket. A könyv maga folytatás - címe, A tanító öröksége II. (Letenye-Egyeduta). A program alatt hangulatos zene, gyertyafény varázsolta el még jobban az érzékeket, amíg hallgatták a szavalásokat, a beszédeket. Alex Horsch keddi koncertjéből is kaptunk egy kis előzetest, hisz elbűvölő játékával megalapozta az este, már amúgy is jó hangulatát. Az igényes program alatt Andor Csilla énekelt nekünk gyönyörű népdalokat, és Szűcs Zoltántól hallhattunk megzenésített verseket. Az estét ismét kóstolgatással zárták a szervezők: hiszen a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Szegvári Csoportja sütötte a Kastély udvarában a mézédes kürtöskalácsot.

Június 22. kedd

Kossuth telepen: "Extrém sportok délutánja" - DIRT-pálya avatás Szegváron
Benne: 17 órától sportbemutató, zenés szalonnasütés
Kastélyban:
16 órától "Egészség délután" a Reform életmód-klubbal
Előadások, ételkóstolók (meghívott előadókkal, szakértőkkel)
19 órától: Alex Horsch torokénekes és "hangszer-virtuóz" koncertje

Reggel kilenckor, mint tegnap is gyülekezni kezdtek a gyerekek, majd ki-ki helyet foglalt a saját termében. Ismét készültek az alkotások, verejtékeztek az arcok a nagy munkában. A tegnapi gyerek sereglethez csatlakozott még jó pár gyermek, így már közel 70 fős lett a létszám. A délelőtti buzgó alkotás után, az ebédidőben pihenhették ki fáradalmaikat. Az ebéd fenséges volt: Szűcs Árpád, a tábor művészeti vezetője által levezényelt bableves főzés nagyon jól sikerült, hamar kiürültek a tálak. A fánkot is gyorsan elkapkodták a tálcákról. Délután ismét munkálkodás folyt a helyszíneken. Készültek a fából vésett kanalak, a szebbnél szebb rajzok, kattogtak a fényképezőgépek, és készültek a tűzzománcos ékszerek.



A délután ismét a felnőtteké volt. Az egyik program, amely főként a tinédzser korosztálynak szólt volna, sajnos a rossz időjárási viszonyok miatt elmaradt. A SzegEx bemutatója, valamint a DIRT-pálya avatója egy későbbi időpontban lesz bepótolva a Kossuth telepi helyszínen.



A Kastély falai között viszont folyt az élet. Rengetegen voltak kíváncsiak a Reform életmód-klub előadására, melyet két meghívott szakember tartott meg. A hasznos tanácsok mellett meg is kóstolhatták az ételeket, frissítőket a jelenlévők.



Este hét órakor kezdődött Alex Horsch, torokénekes és "hangszer-virtuóz" koncertje. A közel két órás előadás alatt a legkülönfélébb hangszereken láthattuk, és hallhattuk játszani. A számok között rövid ismertetők is voltak, hangszer vagy éppen zenejellemzést tartott a művész.
Az est nem csupán a zenéről szólt, kerek egészként kapta az ember a "csodát", melyet hallott, látott és érzett.



Június 23. szerda Kastély

15 órától: Tűforgatók vendégváró, nyílt foglalkozása
17 órától: "Madárpókok és egyéb nem-szeretem állatok" Virág Zoltán előadása és állatbemutatója
18 órától: "Nótaest" - Rozmaring népdalkör szervezésében, meghívott vendégekkel.

A reggeli indítás után, az idő "megengedte", hogy a hétfőre betervezett vízitúra meg is valósuljon. Kicsik és nagyok mentőmellényt öltve kajakba szálltak vagy vízi biciklire ültek, és élvezték az igazi júniusi napsütést. Pazar hangulat uralkodott vízen és szárazföldön egyaránt. Mosolygott gyermek és felnőtt a Kurca hullámain ringatózva, mesés díszletek között, hiszen a hangulat romantikáját a várromokon burjánzó zöld még színpompásabbá tette. A kis kiránduláson a fotósok gondoskodtak arról, hogy biztos legyenek "kézzel fogható" emlékek is, hiszen bőszen kattogtak a fényképezőgépek. Kellően inspirálva folytatódott a munka a termekben ezek után. A tábor programjain belül szerepelt, hogy a művészeti foglalkozások után lehetőség nyílt a kézműveskedésre is: hajtogathattak, színezhettek a gyerekek a Belevaló Klub tagjaival.



Délután 17 órától Virág Zoltán előadását hallgathatták meg azok, akiket érdekeltek a pókok és egyéb olyan állatok, amelyeket nem igazán szeretünk. Érdekes, fotókkal illusztrált, információkban gazdag programban lehetett része annak, aki betért. Az előadás után meg lehetett nézni az előadó saját pókgyűjteményéből néhányat, a levedlett pókbőrökből pedig - egy fajtameglepetésként, még haza is lehetett vinni. Az asztalra pillantva, ahol az ajándék dobozok álltak felmérhető volt, hogy az emberek - főként a fiatalok - nem is félnek annyira a pókoktól, mert alig maradt belőle.



A "Nótaesté" volt a főszerep 18 órától, ahol is fellépett a Rozmaring népdalkör, és azok vendégei, a csanyteleki Nefelejcs népdalkör. Az idősebb, nyugdíjas korosztálynak kedvezett igazán ez a program. A hangulat nagyszerű volt: együtt énekeltek az énekkarral a nézők. Felhangzottak szomorú, vagy éppen romantikusabb, vidámabb nóták is. Az estet vendégkínálgatással zárta le a Rozmaring népdalkör. Ínycsiklandozó szendvicsekkel kínálták az egybegyűlt sokaságot.



Június 24. csütörtök Kastély:
18 órától: Növendékhangverseny
19 órától: Szantál Zenei Műhely koncert-különlegessége "Lélektől-lélekig" - muzsika gyertyafényben

Csütörtök délelőtt szinte a megszokás vezérelte már a gyerekeket, hiszen reggel fél kilenctől, mindenki javában gyülekezett a terme előtt, vagy a Kastély udvarán. Izgatottan magyaráztak egymásnak, ki, mit, mikor és hogyan csinál, készít majd a délelőtt folyamán. A buzgóságnak meg is lett a szemmel látható eredménye, mivel gyönyörű dolgok készültek a művészeti foglalkozások alatt ismét. A betérő vendég a kiállítás mellett, gyönyörködhetett a művészek szebbnél-szebb munkáiban, de jót mosolyoghatott a gyermeki kacajok hallatán is. A szép számmal működő művészeti foglalkozások (rajz-grafika, fotózás, fafaragás, tűzzománc) mellé, csatlakozott be a fővárosból hazalátogató Szombati Panni agyagszobrász, aki örömmel tanította lelkes kiscsapatának, hogy lehet agyagból Micimackót, szobrot, malacot készíteni. A tábor programjai után, ismét volt lehetősége a maradóknak tovább ügyeskedni a játszó-délután keretein belül.



Este negyed hat tájban kezdtek szállingózni a vendégek, fél óra elteltével, pedig meg is teltek a sorok, minden szék gazdára lelt. Nagy érdeklődés övezte Forgó Róbert diákjainak koncertjét. Gyönyörű zongorajátékokat, dalokat hallhattunk a fellépőktől, akik fiatal koruk ellenére is, több éves tudásukat mutatták be hatalmas sikerrel.



A Szantál Zenei Műhely gyertyafényes koncertje sajnálatos módon elmaradt, helyette Dorogi Zsuzsanna előadóművész "ugrott be", és varázsolta el a nézőközönséget gyönyörű hangjával.

Június 25. péntek Kastély:
18 órától: Táborzáró
19 órától: Zenés, táncos kabaré-est a Tűzköves Színjátszókkal

A pénteki reggel a vízen kezdődött el. A gyerekek a szerdai vízi túra után szinte gyakorlott hajósként, "kiskalózokként" pattantak a csónakokba, rohamozták meg a vízi bicikliket, majd élvezve és kihasználva az utolsó tábori nap kellemes időjárását, órákig ringatóztak a Kurca hullámain, mindenki "Gábor papájának" védőszárnyai alatt. A Kastélyban a túrától függetlenül nem szűnt meg az élet, hiszen javába folyt tovább az alkotás: készültek az újabb és egyben utolsó darabok, vagy már csak a végső simításokat végezték kincseiken a gyerekek. Délben mindenki el-elakadó hangon vette tudomásul, hogy vége a hétnek. A sok alkotáson kívül, tartós barátságok is köttettek a gyerekek között, és nem egynek a szájából hangzott el az a mondat is: "Jövőre megint itt leszek!". De nem volt idő szomorkodni, hisz a délután és este is remek programokat ígért nemcsak a táborozó gyerekeknek, hanem mindenkinek: fiatalnak-idősnek egyaránt.



18 órától vette hivatalosan is kezdetét a Táborzáró ünnepség. Nagy Sándorné, a Kulturális hét főszervezője összegezte a héten történteket: felelevenítve vidám emlékeket, megemlítve azt az összetartást, ami nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvény, majd mondott köszönetet mindazoknak, akik segítettek ebben. R. Nagy Mihály, Szegvár alpolgármestere zárta le a Kulturális fesztivált, az Alkotótábort pedig, Szűcs Árpád a tábor művészeti vezetője. A vendég, valamint a foglalkozást vezető művészek, de a hét öt napját végigfőző asszonyok is kaptak meglepetést. A különböző napok rendezvényeinek védnökei egy-egy alkotással lettek gazdagabbak, amelyeket a vendég művészek ajánlottak fel saját munkáikból. Az ünnepség alatt Rácz Attila fotós, és az általa vezényelt kis csoport táborról készült fotói voltak láthatóak a kivetítőn. A hallban megtekinthetőek voltak Horzse Zoli makettjei, míg az emelet előterében népviseletbe öltöztetett babagyűjteményt csodálhattak meg az érdeklődők, Bucsányi László Képviselő Úr, és Párja jóvoltából.



A táborzárás szomorúságát feledtette el az összegyűlt vendégsereggel a vidám, táncos kabaréest, melynek központi figurái voltak a Tűzköves Színjátszók tagjai. Nem egy tréfás, zenés, táncos produkciót mutattak be az este hátralévő részében. De hallhattuk énekelni Ágoston Georginát, akit Szabó Zsuzsi kísért zongorán. A Szépöregkor Nyugdíjas Egyesület tagjai előadták a Kán-kánt, így tapasztalhattuk tényleg "nemcsak a húszéveseké a világ".

Ha összesítem az elmúlt hetet, elmondhatom: a szervezők tényleg kitettek magukért. Színes programcsokrot állítottak össze a kultúrára éhezőknek, amelyből fiatal, idős egyaránt találhatott kedvére valót. Hatalmas összefogással, pontos szervezéssel sikerült létrehozniuk egy színvonalas rendezvénysorozatot idén már hatodik alkalommal. Szegvár lakóinak nevében is mondok ezúton köszönetet a tartalmas napokért, a sok szép emlékért, melyeket itt gyűjthettünk be a Kastély falai között nekik és segítőiknek köszönhetően.



Ui: Én nem csak a Művelődési ház dolgozójaként vettem részt a táborban, vagy a délutáni programokon, hanem "külső résztvevőként" is, hiszen nekem ez volt az első részvételem a Kulturális héten és az Alkotótáborban. Élveztem minden pillanatot, és igen-igen megkönnyeztem a búcsút. Kívánok kellemes feltöltődést a nyárra mindenkinek, és felkészülést a jövő évi táborra.



A hetet végig tudósította, Kondacs Linda

A programfüzet PDF-ben megtekinthető IDE KATTINTVA










Impresszum | Jogi nyilatkozat | Adatvédelmi irányelvek | Technikai információk | Honlaptérkép